Rehau – műanyag ablak, ajtó
REHAU profilrendszerek fő előnyei között szerepel a hőszigetelés, betöréssel szembeni ellenállóság és hanggátlás, valamint az egyedi igényekre (funkciókra) történő szabhatóság is. A Rehau márkára jellemző a tartósság, a közkedvelt design, és a könnyű tisztántarthatóság is.
1, A Rehau igen komoly erőfeszítéseket tesz fejlesztései során a betörés elleni védelemért , hiszen a betörések elsődleges célpontja az ajtók, vagy az ablakok. Nyilván nem lehet a betörést 100%-ban megakadályozni egy nyílászáró fejlesztésével, viszont léteznek olyan Rehau termékek, amely kifejezetten erre a célra készültek, ezzel is lassítva, akár megakadályozva a betörés sikerességét. Például erősebb, és masszívabb nyílászárókat lehet alkalmazni az alsószinteken, mint a felső szinteken, hiszen itt indulhat el a behatolás. Tehát erre is felkészült a Rehau, és pontosan ezért már külön kulccsal zárható nyílászárókat is gyárt.
2, A második kiemelt erőssége a Rehau nyílászáróknak a zajvédelem, amely megakadályozza a kiemelkedően kellemetlen külső zajok behatolását. Gondoljuk végig ezt ingatlanfejlesztés szempontból is, hiszen nem mindegy egy lakás értékesítésekor, ha egy központi helyen lévő lakás értékét a zajossága miatt kell áron alul értékesítenünk, vagy éppen ezt nem kell figyelembe vennünk, hiszen a nyílászárók ezt a problémát leveszi a vállunkról. Ilyenek lehetnek a forgalmi zajok, építkezések, közeli szórakozóhelyek okozta hanghatások is.
3, Harmadik erősségként beszélhetünk az energiaveszteség csökkentéséről is, ami ismét anyagi előnyökhöz juttathat minket. Ahol Rehau nyílászárók vannak, ott akár 76%-al is csökkenhet az energiaveszteség, hiszen nem kell a lakást a rossz nyílászárók által okozott energiaveszteség miatt túlfűteni. A Rehau nyílászárókra jellemzően javítja a beltéri klímát és otthonos komfortérzetet biztosít.
4, Negyedik erősségként kell kiemelni a strapabíróságot is, amelynek köszönhetően a profilok teljes mértékben ellenállnak a nap és a hőmérséklet változás okozta amortizációnak, illetve a rendszeres nyitogatás sem okoz különösebb amortizációt. A nyílászárók felülete hosszútávon is fényes, újszerű hatást biztosít és igen könnyű a karbantartása és tisztítása is.
A REHAU a közkedvelt ablakoktól, egészen a passzívházakig nyújt átfogó megoldást (ablakok, függönyfalak, emelő-toló ajtók, bejárati ajtók, redőnyök, zsalugáterek, belsőpárkányok, télikert és teraszburkolat megoldások.)
A Rehau nyílászárók élen járnak a ragasztás technológiában is, sőt méltán nevezhetjük úttörőnek is ebben a szakmában. Az újszerű építészet korhű kihívások elé állítja a nyílászáró piacot, hiszen egyre jobban terjednek a nagyvonalú üvegfelületek, sőt inkább már-már üvegfalak. Lássuk be, hogy az ilyen elképzelések már túlmutatnak a hagyományos elvárásokon.
A Rehau akkor is megállja a helyét, amikor a hagyományos elvárásokon túli igényekre is választ kell adni. Mindennek alapja az a korszerű biztonság, amelynek köszönhetőn az ablak, a műanyag profil és a ragasztó egy elválaszthatatlan kapcsolatot alakít ki egymással. Mindennek eredménye a stabilitás és a maximális komfort érzet. Ez a mesterszintű ragasztás technológia minden Rehau termékre egyaránt jellemző, illetve kategorizálható is.
A parciális üvegberagasztással például hatalmas ablakokat, teraszajtókat lehet kialakítani formák szerint, vagy az üvegperem ragasztás, amely az igazán keskeny ablakszerkezetekhez alkalmazandó.A technológia fő előnyei között szerepel, hogy megnöveli az üvegek teherhordó hatását, a ragasztás szinte láthatatlan, valamint kisebb szárnyprofilokat tesz lehetővé, így fényesebb hatást és komfortérzetet biztosít. Sőt, nagyobb a betörésvédelme az erősebb anyagkapcsolatok révén, amely egyébként már az autóiparban is alkalmazandó.


REHAU Euro 70 profil
A Rehau Euro 70 5-légkamrás profilrendszerei rendkívül sima felületű, és nemes kölcsönhatást biztosít, amelyen túl egyszerűen tisztítható és egyben kezelhető is. Az okosabb vízelvezetés és tisztítás érdekében a falckialakítás ferdén lett pozícionálva a tokba, és a nagyobb beépítési mélységű merevítés miatt erősebb statikai tulajdonságokkal rendelkezik. A kisebb raktározási szükséglet, és a könnyebb gyártás okán pedig egyező a merevítés a szárnyakban és a keretben is, illetve a logikusabb gyártási folyamatok érdekében választhatóak a hegesztő tömítések is. A színes profiloknál a tömítés színe világos szürke, fehér és fekete. Fontos előny az is, hogy a Rehau termékek minden esetben környezetbarátak és újrahasznosíthatóak.
A Rehau termékek design szempontjából sokszínű és sokformájú megoldást biztosítanak, így beszélhetünk ferde eltolt síkú, lekerekített, kerek és háromszögű szárnyról. Színek tekintetében pedig minden elképzelés megvalósítható a kreatív dekor fóliáknak és lakkozásnak köszönhetően, illetve a színes profilokhoz kontrasztos fekete tömítés tartozik, míg a fehérekhez szolid szürke.
A Rehau 70 rendszer tartozékai között szerepel a párakicsapódást és a penészképződést gátló sarokmegoldás, amely 90°, 135° és a 90°-től 180°-ig alakítható.
REHAU Euro 86 hatkamrás rendszer
A REHAU Euro 86 hatkamrás rendszer sokszínû, professzionális megoldást kínál ideális, 86 mm-es beépítési mélységben. A rendszer kiválóan alkalmas családi házak, lakások nyílászáróinak kivitelezéséhez. Elegáns, keskeny ablakdesign, maximális üvegfelület, keskeny keretelemek!
Megjelenés:
– Lekerekített szárnykontúr és lekerekített 86 mm profilmélységû tok
– Számtalan színbeli kialakítási lehetõség kasírozással, lakkozással vagy alumínium rátétlemezekkel
– Stílusos világosszürke tömítés fehér profilokhoz
– Elegáns megjelenés a 20°-os élekkel
A REHAU Euro 86 profilrendszer felhasználási területei:
– Alacsony energiafelhasználású épületek és energiatudatos épületfelújítások
– Magas színvonalú lakások építése
– Ablakok és erkélyajtók gyártása
– Fokozott hanggátlású ablakok extrém igények teljesítéséhez, 5-ös hanggátlási osztályig

A REHAU Euro 86 profilrendszer jellemzõi:
– Uw=0.85-1.22 W/m2K (Ug=0,60-1.00 W/m2K )
– Beépítési mélység: 86 mm / Ütközõtömítés
– 115 mm-es látszó profilszélesség a nagyobb üvegfelület érdekében
– Profilfelépítés: 6 kamra
– Hõszigetelés: Uf= 1,1-1,2 W/m²K (standard merevítés)
– Hõszigetelés: Uf= 1,0-1,1 W/m²K (hõhídmentes merevítés)
– Megfelelõ üvegezés alkalmazásával a REHAU EURO-Design 86-ablak megfelel passzívházakhoz is
– Nagy, 66 mm-es falcmélység a 3-rétegû hõszigetelõ üvegek fogadására
– Nyílászáró teljes U-értéke Uw=0,85-0,95 W/m2K (3 rtg-û üvegezéssel)
– Hanggátlás: 5-ös hanggátlási osztály (VDI 2719)
– Betöréssel szembeni ellenállóság: WK 3-ig (DIN V ENV 1627)
– Légzárás/csapóesõ-állóság C igénybevételi osztályig (DIN 18055)
– Párakicsapódás-mentes sarokmegoldás
A REHAU Euro 86 profilrendszer elõnyei:
– Sokoldalú kialakítási lehetõség a különösen széles profilválasztéknak köszönhetõen
– Sima, tisztításbarát felületek
– Ferde falckialakítás a tokban a jobb vízelvezetés és a könnyebb tisztíthatóság érdekében
– Optimális statikai tulajdonságok a nagy keresztmetszetû merevítéseknek köszönhetõen
– Azonos merevítés a tokban és a szárnyban – kisebb raktározási szükséglet
– Választható hegeszthetõ tömítés a racionális gyártás érdekében
– Csökkentett záródási nyomás és ezáltal érezhetõen könnyebb mûködtetés az új fejlesztésû tömítésgeometriának köszönhetõen
– Környezetbarát, újrahasznosítható

A REHAU Brillant ötkamrás rendszer
A REHAU Brillant ötkamrás rendszer sokszínû, professzionális megoldást kínál ideális, 80 mm-es beépítési mélységben. A rendszer kiválóan alkalmas családi házak, lakások nyílászáróinak kivitelezéséhez. Fokozott hanggátlási igények esetén a középtömítéses rendszer ideális választás!
Megjelenés:
– Lekerekített szárnykontúr és lekerekített 80 mm profilmélységû tok
– Számtalan színbeli kialakítási lehetõség kasírozással, lakkozással vagy alumínium rátétlemezekkel
– Stílusos világosszürke tömítés fehér profilokhoz
– Elegáns megjelenés a 20°-os élekkel
A REHAU Brillant profilrendszerfelhasználási területei:
– Alacsony energiafelhasználású épületek és energiatudatos épületfelújítások
– Magas színvonalú lakások építése
– Ablakok és erkélyajtók gyártása
– Fokozott hanggátlású ablakok extrém igények teljesítéséhez, 5-ös hanggátlási osztályig
A REHAU Brillant profilrendszer jellemzõi:
– Beépítési mélység: 80 mm
– Középtömítéses rendszer (3 síkon körbe gumitömítésre zár)
– Profilfelépítés: 5/6 légkamra
– Hõszigetelés: Uf= 1,3 W/m²K (standard merevítés)
– Hõszigetelés: Uf= 1,2 W/m²K (hõhídmentes merevítés)
– Hanggátlás: 5-ös hanggátlási osztály (VDI 2719)
– Betöréssel szembeni ellenállóság: WK 3-ig (DIN V ENV 1627)
– Légzárás/csapóesõ-állóság C igénybevételi osztályig (DIN 18055)
– Párakicsapódás-mentes sarokmegoldás
– Klasszikus eltolt síkú vagy “Ausztria” szárnykontúr
A REHAU Brillant profilrendszer elõnyei:
– Sokoldalú kialakítási lehetõség a különösen széles profilválasztéknak köszönhetõen
– Sima, tisztításbarát felületek
– Ferde falckialakítás a tokban a jobb vízelvezetés és a könnyebb tisztíthatóság érdekében
– Optimális statikai tulajdonságok a nagy keresztmetszetû merevítéseknek köszönhetõen
– Azonos merevítés a tokban és a szárnyban – kisebb raktározási szükséglet
– Választható hegeszthetõ tömítés a racionális gyártás érdekében
– Környezetbarát, újrahasznosítható

REHAU GENEO® új dimenzió az ablakgyártásban!
Verhetetlenül energiahatékony
Akár Uf = 0,8 W/m2 K mért hõátbocsátási értékével a GENEO® kategóriája legenergiahatékonyabb profilja. És ez karcsú, 115 mm-es látszó profilszélességgel párosul. Megfelelõ üveg alkalmazásával megfelel a passzívházak követelményeinek.
Megjelenés
– Számos építészeti lehetõség az egyedi kialakítások által, pl. kör-, háromszögablak, vagy ferde élû ablak is elõször anyagában merevítve megvalósítható
– Rengeteg színbeli kialakítási lehetõség kasírozással vagy lakkozással
– Világos szürke tömítésszín a fehér-, fekete tömítésszín a színes kivitelû profiloknál
– 20°-os ferde élek és 5 mm-es lekerekítések az elegáns megjelenés érdekében
Jövõbe mutató, anyagában merevített ajtó-ablak rendszer
GENEO® – az acélmerevítés nélküli, anyagában merevített ablakprofil víziója valósággá vált. Az átgondolt profilfelépítés a RAU-FIPRO® high-tech alapanyaggal együtt verhetetlen elõnyt kínál a gyártás során. A megerõsített csavarcsatornák a kiegészítõ IVS (integrált merevítési rendszer) keresztmerevítésekkel gondoskodnak a kiváló stabilitásról. Vizsgálattal igazolt WK 2 betörésbiztonsági osztály (kiegészítõ acélmerevítés nélkül). A REHAU által kifejlesztett innovatív szálerõsítésû alapanyag maximális stabilitást és torziós szilárdságot, valamint olyan statikai tulajdonságokat biztosít, amelyek acélmerevítés nélkül nem voltak lehetségesek.
A REHAU GENEO® profilrendszer jellemzõi:
– Anyagában merevített ablakrendszer kiegészítõ acélmerevítés nélkül
– Kiváló stabilitás a RAU-FIPRO® high-tech alapanyag, a tökéletes profilfelépítés és az integrált merevítési rendszer (IVS) által
– Megfelelõ üvegezés alkalmazásával a GENEO ablak megfelel passzívházakhoz is
– 115 mm-es látszó profilszélesség a nagyobb üvegfelület érdekében
– Könnyebb anyagmozgatás és beépítés a hagyományos ablakprofil rendszerekhez képest az akár 40%-os súlyelõny által
– Funkciós kamrák a hõszigetelési tulajdonságok thermo modulokkal történõ optimalizálásához
– Nagy, 66 mm-es falcmélység a 3-rétegû hõszigetelõ üvegek fogadására
– Csökkentett záródási nyomás és ezáltal érezhetõen könnyebb mûködtetés az új fejlesztésû tömítésgeometriának köszönhetõen
– Környezetbarát, újrahasznosítható
A REHAU GENEO® profilrendszer elõnyei:
– Beépítési mélység: 86 mm / középtömítés
– Kamraszám: 6-kamrás
– Hõszigetelés: Uf = 0,85 W/m²K-ig
– Energiamegtakarítás: 76%-ig (összehasonlítási alap: fa-/mûanyag ablak, Uw =2,7 W/m²K)
– Anyag: RAU-FIPRO® szálerõsítésû alapanyag körbefutó, koextrudált látszó felülettel a már bizonyított, értékes RAU-PVC alapanyagból a kiváló felületi minõség érdekében
– Hanggátlás: 5-ös hanggátlási osztályig merevítés nélkül, Rw,P = 47 dB Rw = 50 dB üvegezéssel
– Betöréssel szembeni ellenállóság: 3-as ellenállósági osztályig (WK3), 2-es ellenállósági osztályig (WK2) merevítés nélkül